Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Bemutatkozás

Bemutatkozik az Óvodánk

Óvodánk, Zala megye északnyugati részén, a Zalai-dombság területén fekvő 3000 lakosú kisvárosban, Zalalövő központjában, egy szép tágas ligettel körülvett területen található. Zalalövő – vagy régi nevén Salla - három néprajzi tájegység a Göcsej, Őrség és Hetés határán, az ókori Borostyán út mentén helyezkedik el. Írott történelme a római időkig vezethető vissza. Intézményünk fenntartója: a Zalalövői Óvodafenntartó Társulás, mely 7 település szerveződéséből jött létre.

Alapító Okiratunk szerint négy óvodai és egy bölcsődei csoporttal működünk. Amennyiben intézményünk kijelölt óvoda, részt veszünk a szakértői bizottság szakvéleménye alapján integrált nevelésre javasolt sajátos nevelési igényű, beszédfogyatékos, egyéb pszichés és nevelési zavarral küzdő gyermekek óvodai nevelésében.
Intézményünk mai formája több lépcsőben alakult ki. Az épület 4 részre tagolódik, mert az igényeknek megfelelően mindig bővítették. A legrégebbi részt 1971-ben adták át, melyben igazi „kincset” kaptunk, hiszen Dóczi László festőművész falfestménye a mai napig látható az egyik csoportszobánkban. 2002 nyarán megépült tornatermünk, mely azóta a gyermekek mozgásfejlesztésén túl számos rendezvényünknek ad helyet.
2012-től egy sikeres pályázat eredményeként korszerű körülmények között tudjuk fogadni a gyermekeket. Csoportszobáink esztétikusak, megfelelő tereket kínálva a gyermekek szabad játékához, művészeti tevékenységekhez. Gazdag tárgyi környezettel vesszük körül gyermekeinket, amely melegséget, biztonságot, esztétikai élményt nyújt számukra.
Az épülethez tartozó óvodaudvar nagy fáival, többségében fából készült mozgásfejlesztő eszközeivel, növényzetével, a nyugalmat, családias környezetet biztosítják.
2019-ben elkészült KRESZ parkunkban biciklizhetnek, rollerezhetnek a gyermekek. Mozgásigényük kielégítése mellett a helyes közlekedés szabályait is megismerik és gyakorolják.
Udvarunkhoz tartozik a pályázati segítséggel kialakított Tündérkertünk, melyben a gyermekeknek lehetőségük nyílik a rendszeres növényápolásra, gondozásra, kerti munkára. Gyógynövényes tanösvényünkön sétálva pedig gyermekeink megismerhetik a környezetünkben megtalálható gyógy- és fűszernövényeket, azok felhasználási módját.

Óvodai nevelésünk gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszünk, biztosítva minden gyermek számára, hogy egyformán szeretetteljes nevelésben részesüljön, meglévő hátrányai csökkenjenek.
Saját Pedagógiai Programmal rendelkezünk, amelynek kiemelt feladata a néphagyomány-ápoló tevékenység, és a kultúraközvetítés. Ennek keretében a gyermekekkel megismertetjük és megszerettetjük a népi kultúra értékeit, művészeti programokat szervezünk intézményen belül és kívül is.
Óvodánk névválasztásakor is figyelembe vettük városunk múltját, hagyományőrző tevékenységünket, elhivatottságunkat az értékmegőrzés terén. Így intézményünk a „borostyán” nevet kapta, mely egyrészt utal a rómaiak híres Borostyánkő útjára, mely városunkon át vezetett. Másrészt a borostyán egy örökzöld gyógynövény, melyhez számos szokás, jelkép, szimbólum fűződik.
 
„ A gyermekkor évei azok az esztendők,
amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb.
Amit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha onnan kipusztítani.”